Kik állnak az oldal mögött? Kik vagyunk mi?

Magyarországon, Angliában és Európa-szerte élő magyarok, akik hisznek abban, hogy az összefogás ereje hozzásegíthet olyan kihívások megoldásához is, amelyre egyébként nem, vagy nagyon nehezen találnánk módot. Tevékenységünket társadalmi munkában – önkéntesként végezzük, illetve a célok eléréséhez szükségszerű lett a bizonyos formában “hivatalosként” való megjelenés is, így munkánkat viszonylag frissen alakult Your Little Gate angliai civil szervezet neve alatt végezzük, úton a magyarországon is bejegyzett alapítvány, mint szervezeti forma felé.

Legfőbb célunk a kilátástalan helyzetben levő menhelyek és állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatása, illetve azok munkájának segítése. Így ez a platform össze kívánja fogni mindazon menhelyeket, szervezeteket, önkénteseket és azok támogatóit, amik és akik ebbe a kategóriába beletartozhatnak.

Folyamatos fejlesztés alatt álló, bár jelenleg még tesztelés alatt lévő Webáruház és Marketplace teljes bevétele egy-egy menhely pénzbeli támogatását segíti elő. A Marketplace-en levő termékek szintén önkéntes adományok, amelyeket a támogatott menhely képviseletében bocsátunk licitre. Így – a támogató személy nézőpontjából – egy olyan támogatási formát képviselünk, és szeretnénk népszerűsíteni, ahol nem csupán a “kérem”, hanem a “köszönöm” is helyet kapnak.

Pályázati kiírásaink által szeretnénk az egyik legérzékenyebb és legfogékonyabb csoportot – az óvodásokat és az általános iskolásokat – megszólítani, valamint a környezettudatosság mellett az állatvédelem fontosságára való nevelésükben részt venni.

Rendszeresen kiírásra kerülő szavazásaink által folyamatos mozgásban kívánjuk tartani nemcsak a látogatóinkat, hanem a teljes elérhető közösséget – hisszük, hogy ez közvetve támogatja a felelősségteljes állattartást is. A szavazásokon keresztül így rendszeresen támogathatunk rászoruló menhelyeket és szervezeteket, vállvetve a nyereményeket felajánlókkal. Kiemelten fontosnak tartjuk mindemellett, hogy a szavazások által a rászoruló szervezetek együttműködését erősítsük.

Aktívan kívánjuk támogatni a szervezetek egy-egy adománygyűjtését, legyen az egyszeri, vagy folyamatos. Technikai támogatást nyújtunk mind kampányok létrehozásához, mind az internetes (esetenként minél szélesebb körű) megjelenéshez (weboldal készítése) – utóbbi esetben kiemelve azokat a szervezeteket, amelyek nem rendelkeznek saját weboldallal.

Össze kívánjuk gyűjteni azokat a webáruházakat, amelyek termékeik értékesítésével menhelyeket támogatnak. 

Támogató csapatunk jelenleg egy olyan weboldal és alkalmazás kifejlesztésén dolgozik, amely az örökbeadásokat tudja támogatni és az eddigieknél is hatékonyabbá tenni.

Hisszük, hogy az összefogás kétoldalú: mindkét oldalnak adnia és kapnia is kell, hogy hatékonyan működjön.

Csapatunk:

Boglárka

Alapító

A weboldal és a szervezet egyik alapítója. Szervez, tervez, kapcsolatot tart és támogat. Tanuló, hobbija a modellkedés. 

Timea

Alapító

A weboldal és a szervezet egyik alapítója. Gazdasági informatikus, otthonosan mozog a webdesign területén. Cégvezető, családanya és kutyamániás. 

Ilona

Alapító

Alapító, a szervezet magyarországi működésének első képviselője. Otthonosan mozog a marketing és az adminisztráció területén. Munkája mellett mentett macskákat gondoz. 

Nikolett

alapító

A szervezet egyik alapítója. Önkéntes tevékenysége magába foglalja a felajánlásokkal és adományokkal kapcsolatos ügyintézést. 

Keressük

Képviselő

Önkéntes tevékenysége magába foglalja a felajánlásokkal és adományokkal kapcsolatos ügyintézést.  

Keressük

Képviselő

Önkéntes tevékenysége magába foglalja az adománygyűjtésekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat és ügyintézést.

Keressük

képviselő

Önkéntes tevékenysége magába foglalja a
szavazásokkal kapcsolatos adminisztrációs
feladatokat és ügyintézést.

Keressük

képviselő

Önkéntes tevékenysége magába foglalja a
Marketplace-szel kapcsolatos
adminisztrációs feladatokat.

(fotók és egyéb információk szerkesztés alatt)

Technikai támogatás:

Thaemis Intelligence Ltd

Technikai- és alkalmazás támogatás

AYS Pro Inc.

Webprogramozás

Tevékenységi mutatók
Weboldal szolgáltatásai technikai mutatók
Elérhető funkciók és lehetőségek felderítése
90%
Lehetőségek megvalósításának állapota
35%
Eddig megvalósultak állapota
75%
Szavazás technikai mutatók
Elérhető lehetőségek felderítése
80%
Lehetőségek megvalósításának állapota
25%
Eddig megvalósultak állapota
100%
Adománygyűjtés technikai mutatók
Elérhető adománygyűjtési lehetőségek felderítése
95%
Lehetőségek megvalósításának állapota
50%
Eddig megvalósultak állapota
95%
Gazdásítás támogatás technikai mutatók
Elérhető lehetőségek felderítése
40%
Lehetőségek megvalósításának állapota
25%
Eddig megvalósultak állapota
35%
Csapatépítés technikai mutatók
Elérhető lehetőségek felderítése
75%
Lehetőségek megvalósításának állapota
25%
Eddig megvalósultak állapota
60%
Egyéb támogatás technikai mutatók
Elérhető lehetőségek felderítése
95%
Lehetőségek megvalósításának állapota
40%
Eddig megvalósultak állapota
20%
Felkészültünk…
0
GB SSD Tárhely

Korlátlan

ADATBÁZIS MÉRET ÉS ADATFORGALOM
0
GB RAM
0 /7
Rendszerfelügyelet
0 X
CPU Priority

10.3.27-MariaDB-1:10.3.27 Adatbázis szerver  |   libmysql – mysqlnd 5.0.12 Web szerver adatbázis kliens   |    7.2.24-0ubuntu0.18.04.7 PHP

BOGLARKA B.

Köszönettel az ötletért, az indulás megszervezéséért, a tevékenységek
kidolgozásáért, a megvalósítás támogatásáért.
https://www.boglarka.co.uk

A weboldalon sütiket alkalmazunk, használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.